A Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok keretében ma délután tartják az adai Szentháromság-plébániatemplomban tizenegy kórus részvételéve a Vajdasági Magyar Kórusok Találkozóját, amely a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű regionális rendezvénye. A huszonharmadik Kóruspódium szervezője a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, társszervezője és házigazdája az idén 30 éves jubileumát ünneplő adai Musica Humana Kamarakórus, illetve az adai Szentháromság plébánia.
Az idei Kóruspódium a hagyományoknak megfelelően a Himnusz közös eléneklésével vette kezdetét, majd az egybegyűlteket ft. Szungyi Károly esperesplébános köszöntötte, a házigazda település nevében pedig Tóbiás József, az adai községi képviselő-testület elnöke. A házigazda énekkar és a szervezők nevében Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke mondott ünnepi köszöntőt és bocsátotta útjára a 2023. évi találkozót.
A kórustalálkozón fellép: az adai Musica Humana kamarakórus (vezényel: Lippai Mónika, Birkás János), a kúlai Bartók Béla kamarakórus (v.: Vendel Gyöngyi), a magyarkanizsai Cantilena kamarakórus (v.: Tolnay Ilona), a nagybecskereki Emmanuel kamarakórus (v.: Dutina Vilma), az újvidéki Európa Kollégium énekkara (v.: Dávid Andor), a temerini Juventus énekkar (v.: Csernyák Zsuzsanna), a zentai Musica Sacra vegyes kar (v.: Jenován Flórián), a tornyosi Ünnepi Kórus (v.: Balog Tóth Eliza), a temerini Őszi rózsa vegyes kórus (v.: Csernyák Zsuzsanna), az Óbecsei Schola Cantorum Énekkar (v.: Stefaniga Ottília), a szabadkai Pro Musica lamarakórus női kara (v.: Csikós Krisztina).
Forrás: Mgyar Szó