A szó igaz hősei című kiadvány Vass Borsodi Borbála nyugalmazott magyartanárnak, az Aurora Beszédművészeti Műhely egykori vezetőjének emlékei, gyűjteménye és feljegyzései alapján sorakoztatja fel a műhelyben folyó munka 1998–2018 közötti legemlékezetesebb pillanatait. A tanárnő visszaemlékezésének köszönhetően körvonalazódik a topolyai Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ irodalmi, nyelvészeti jellegű tevékenysége.
A stúdió 1998-ban nem véletlenül kapta az Aurora nevet: megegyezik az 1965-től 1970-ig gimnáziumi tanárként dolgozó Tóth Ferenc által vezetett önképzőkör elnevezésével. Már a névadás is a költő, író, néprajzkutató, pedagógus személye és munkássága iránti tiszteletről, megbecsüléséről árulkodik, de a könyvben számos más Tóth Ferencre való utalás van. Szó esik a Tóth Ferenc-emléknapok tapasztalatairól, említésre kerül a költő versei ihlette képzőművészeti pályázat, a jelenben is szerveződő Tóth Ferenc vers- és prózamondó verseny sikere. A húsz év emlékeinek többsége a könyvben időrendi sorrendben követi egymást, sok esetben felsorolásszerű elrendezésben, és külön fejezetet szenteltek a műhely rendszeres aktivitásainak, táborainak, a Bálint-napi irodalmi pályázatnak, a húszéves jubileumi műsor részletes lejegyzésének.
Rámutatnak arra is, hogy az Aurora stúdió nyelvművelő munkája a műhely egyik legeredményesebb tevékenységi köre. Ennek hozadéka, hogy 1999-től a Vajdasági Magyar Nyelvművelő Egyesület égisze alatt a topolyai Kodály központ szervezi a Kazinczy Ferencről elnevezett Szép Magyar Beszéd verseny vajdasági döntőjét. A többi között 12 Kazinczy-érem került Topolyára.
Gimnáziumi tanárként, majd az Aurora vezetőjeként Borbála tanárnő ötven éve azoknak a fiataloknak nyújt elsősorban támogatást, szakmai segítséget, akik kísérletet szeretnének tenni arra, hogy megfejtsék anyanyelvünk szépségének és helyes használatának titkát. A hétvégi, a magyar kultúra napja alkalmából megszervezett könyvbemutatón a Himnuszt Francia Flavie, Borbála tanárnő Kazinczy-érmes mentoráltja, a Himnusz szavalóversenyen többszörösen első díjjal kitüntetett szavaló adta elő, majd az egykori aurorások közül hatan: Hajvert Ákos, Molnár-Gábor Ildikó, Márkus-Rácz Lívia, Kozma Júlia, Szabó Kocsis Zsuzsanna és Beretka Katinka vállalkoztak arra, hogy a saját maguk által választott szövegek közreadásával megelevenítsék a bemutatásra kerülő emlékkönyv lapjait, és megajándékozzák a Tanárnőt, a nagyszámú közönséget. Dudás Kata szólóénekkel lépett fel, a Kazinczy-érmes, többszörösen díjazott szavaló, Szabó Rebeka a kötet mottóját szolgáltató József Attila-versből mondott részletet.
Az Aurora műhely a Kodály központ ma is élő, eredményes munkát végző szakosztálya. Vass Borsodi Borbálát követően Vastag Gazsó Hargita, majd Péter Irén, jelenleg pedig Molnár Krekity Olga vezetésével működik. A legfiatalabbak közül Benei Rebeka és Szabó Vilmos mutatkozott be. Szerepvállalásuk is bizonyítja a Tanárnő üzenetét, melyet a kötet mottójául választott, miszerint: „Szépség-fák állnak illatokkal telten…” (József Attila).
– A szó igaz hőseiről szól a könyv, illetve a húszéves Aurorában történt eseményekről. Nincs benne minden esemény, mert azt nem lehetett volna. Nincs talán minden név sem benne, akik az Aurorában voltak, mert jöttek-mentek. Körülbelül ötvenen cserélődtek a húsz év alatt. És nagyon sok szép eredményünk volt. Azt a könyv majd elmondja. Aki elolvassa, az megtudhatja. Képanyag is van benne, merre jártunk, mit tettünk. Nagyon nehéz volt így a könyvet megírni, később megszerkeszteni, hogy én fejből meséltem, mondtam el a történéseket, visszaemlékezésben meg papírlapokról, füzetkékből, mert nem gondoltam, hogy ebből valaha könyv lesz – nyilatkozta a tanárnő a sajtónak a nagy sikerű előadással egybekötött bemutatót követően.
Az emlékkönyvet a Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ adta ki, megjelenését Topolya Község Önkormányzata, a Magyar Nemzeti Tanács, a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ, valamint a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
Forrás: Magyar Szó