A SENTA RUN 2023 elnevezésű futóverseny előkészületeiről tartott sajtótájékoztatót csütörtökön Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere és Aleksandar Zelić, Zenta község tanácsának sporttal megbízott tagja. A polgármester elmondta, hogy október 7-én rendezik meg a versenyt, amelyre 200 futót várnak, a jelentkezés pedig augusztus 15-től szeptember 29-ig tart.
– A rendezvény központja a Zentai Sportcsarnok lesz, onnan fogják koordinálni az eseményeket, és ott lesz a start, valamint cél is. Szeretnénk, ha ez a verseny hagyománnyá válna, a jövőben a távokat és a résztvevők számát bővítenénk. Arra kérnék mindenkit, hogy aki szeretne részt venni a futóversenyen, jelentkezzen időben, mert a helyek száma korlátozott – fogalmazott a polgármester.
Aleksandar Zelić elmondta, örömére szolgál, hogy egy ilyen szép sportrendezvényre hívhatja meg a futás szerelmeseit.
– Tavaly sajnos elmaradt a futóverseny, de sokan felkerestek azzal kapcsolatban, hogy jó lenne, ha újra megszerveznénk. Tradicionális futóversennyé szeretnénk tenni, hiszen a környező nagyvárosokban is van, és mi is szeretnénk egyet magunknak. A zentai önkormányzat és a sportszövetség közösen szervezi meg a versenyt. Öt és tíz kilométeres távval várjuk a jelentkezőket, és különböző korosztályokban lehet jelentkezni. Külön kategóriákban indulnak a versenyzők, és a következő korosztályokban várjuk a futókat: 18 éves korig lesz az első kategória, majd 19-től 35 éves korig, 36–45-ig, 46–55-ig, és az 55 év feletti korosztály az utolsó. Az első évben nagyjából 120 versenyző volt, de várhatóan idén meglesz a 200 induló. A kiindulópont a sportcsarnoknál lesz, valamint az eredményhirdetésre is ott kerül sor. A versenypálya a Tisza-part mellett fog húzódni, végig a folyó partján kell majd futni – mondta a tanácstag.
A benevezési díj 1800 dinár, amit a Zentai Sportszövetség bankszámlájára (Sportski savez opštine Senta, NLB Komercijalna Banka 205-187733-71) fizethetnek be a versenyen indulni szándékozó futók.
Forrás: Magzar Szó