A tisztaság mindenekelőtt

Bácsfeketehegy Egyéb

Az Izida Anya- és Gyermekvédelmi Egyesület egy program keretében három műhelymunkát tart a napközi szolgáltatásának felhasználói számára. A második foglalkozáson elbeszélgettünk Bojana Bogdanović Banatskival, az Izida pszichológusával, a program egyik vezetőjével, aki elmondta lapunknak, hogy olyan alapvető dologról szól a műhelymunka, amelyről mindenki azt hiszi, hogy szabályosan tudja, de még sincs így.
– A felhasználóink számára nagyon hasznos, hogy részt vehetnek ezeken a foglalkozásokon. Az egészségügyi minisztérium programjáról van szó, amelynek első lépéseként mi, az Izida alkalmazottai részt vettünk egy rövid kiképzésen. A projektum a Covid után jött létre, és ennek köszönhetően rájöttünk, hogy hány ember nem tud valójában kezet mosni, akármilyen furcsán is hangzik ez. Azok az ismeretek, amelyeket a program keretében megosztunk a felhasználókkal, a WHO-tól (Egészségügyi Világszervezet) származnak. A helyes kézmosás egy 12 lépéses folyamat, amit a minisztérium képzési formába öntött. Vajdaságban már más egyesületek is a felhasználóiknak megtanították a helyes kézmosást. A gyakorlatban ez nem olyan unalmas, mint ahogy hangzik, a program vezetőinek fantáziájára van bízva, hogy hogyan építik fel a műhelymunkákat – mondta el, majd azzal folytatta, hogy a műhelymunkákat a felhasználók igényeihez és lehetőségeihez méretezték. Figyelembe vették a képességeiket, a korosztályukat, és ez alapján három műhelymunkát tartanak. A héten volt a második, a jövő héten lesz az utolsó. Az első kettőt Bojana Bogdanović Banatski és Hajas Gabriella, az Izida munkatársa tartották, a harmadik viszont különleges lesz, ugyanis Kormos Róbert kishegyesi festőművész fogja vezetni, aki már dolgozott az Izidával.
– A többi egyesület képzésein is voltak érdekes elképzelések, például szabadtéri foglalkozások, de tudtommal még egy műhelymunkát sem tartott festőművész. Az első foglalkozáson elméletben jártuk körül a témát, elmeséltük, hogy miért fontos kezet mosni, mikor kell kezet mosni, még a tüsszögés és köhögés is szóba került. A mostani műhelymunkán szárazon mostunk kezet, hogy meglássuk, melyek azok a lépések, amelyeken végig kell menni. Ez kísérleti foglalkozás volt, ahol négy játékot is játszottunk, és mind összefügg a helyes kézmosással. A jövő héten kétórányi kreatív munka vár majd a felhasználókra, festékekkel fognak dolgozni, de konkrétumok csak majd a foglalkozáson fognak kiderülni. Gabriella és én is segédkezni fogunk, és biztos vagyok benne, hogy a felhasználóknak tetszeni fog, mert szeretik az ilyen kreatív munkákat. Annyi biztos, hogy alkalmuk nyílik bepiszkolni a kezüket a munka során, majd szabályosan megmosni a végén – fogalmazott a program vezetője.
A foglalkozás kétnyelvű, és az egészségügyi minisztérium támogatásával valósul meg.

 

Forrás: Magyar Szó