Szombaton a Mendicus Művészeti Központ immár 11. alkalommal szervezte meg a már hagyományos Szárazfa Lelke elnevezésű tamburafesztivált, melynek a csantavéri színházterem adott otthont. A Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű regionális rendezvényén idén 25 formáció és két kórus szórakoztatta a tamburazene kedvelőit. Az eseményre Magyarországról és Vajdaság számos településéről mintegy 250 fellépő érkezett, de színpadra léptek a Mendicus Művészeti Központ tamburazenekarai és néptánccsoportja is.
– A fesztiválnak nagy hagyománya van a csantavéri közösség és a tamburazenekarok életében is, hiszen ez az esemény az együttesek közötti barátságról, a népzene szeretetéről szól, nem mellesleg összefogja a vajdasági magyar tamburásokat is. A találkozó minden évben népesebb, és ami a legnagyobb örömünkre szolgál, hogy egyre több fiatal mutatja be a tehetségét – emelte ki Vörös Róbert, a Mendicus Művészeti Központ elnöke.
A telt házas rendezvény zárásaként a zenekarok egyszerre léptek színpadra, és közösen muzsikálták el a Csütörtökön virradóra című népdalt a közönségnek. A programot a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a tartományi oktatási titkárság és a Magyar Nemzeti Tanács támogatta.
Forrás: Magzar Szó