Tóth Péter Lóránt tanár kapta a Káplár László Jó Ember Díjat
A Káplár László Jó Ember Díjat tizenegyedik alkalommal adta át a Káplár László Emlékére Kulturális Alapítvány. A 2016. évi díjazott Tóth Péter Lóránt (Kunszentmiklós) tanár, versvándor. Az ünnepség helyszíne a pécsváradi vár díszterme volt – 2016. május 1-jén, vasárnap.
Tóth Péter Lóránt, már több ízben járt Kárpátalján, 2012 decemberében hozta el először a József Attila verseiből összeállított Vasútállomás című estjét, majd a közelmúltban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség szervezésében ismét közelebb vitte a hallgatóságot a versekhez.
Káplár László, a tizenhárom éve, 2003-ban ötvenévesen eltávozott újságíró kolléga nevének és az általa képviselt értékrendnek a megőrzésére jött létre a Káplár László Emlékére Kulturális Alapítvány. A kulturális teljesítmények díjazására az alapítvány a névadó személye előtt tisztelegve létrehozta a Káplár László Jó Ember Díjat – melyet évente egyszer ad ki a kuratórium döntése alapján.
A Káplár László Jó Ember Díj eddigi tulajdonosai:
Káplár László posztumusz – 2006
Dr. Rideg Lászlóné (Pécs, Szociális Háló Egyesület) – 2006
Varga Ilona (Budapest, Magyar Rádió) – 2007
Pécsi Géza (Pécs, Kulcs a muzsikához) – 2008
László Károly (Sepsiszentgyörgy, színész, Tamási Áron Színház) – 2009
Gulyás Jánosné és Gulyás János (Kaposvár, ének-zenei nevelés, kultúra) – 2010
Zágorhidi Czigány Ákos (Oszkó, Hegypásztor Kör) – 2011
Dalosné Tóth Zsuzsanna (Budapest, MINYATA Egyesület) – 2012
Bodó Imre (Dombóvár, helytörténész) – 2013
H. Csongrády Márta (Debrecen, fotó- és képzőművész) – 2014
Kiss Anikó (Budapest, képzőművész, a SZOCSOMA létrehozója) – 2015
Tóth Péter Lóránt (Kunszentmiklós, tanár, drámapedagógus, versvándor) – 2016
A kuratórium olyan személyek jelölését várja minden évben, akik a szívükkel látva egyszerűen csak teszik a dolgukat önzetlenül, és közben észre sem veszik, hogy milyen sok ember javát szolgálják a széleskörűen értelmezett kultúra területén. A Hetedhéthatár web-oldaláról – www.hetedhethatar.hu/kaplar – elérhető a Káplár László Alapítvány honlapja.
A díj Judit Hagner, Németországban élő magyar származású szobrászművész alkotása.
A díj névadója, Káplár László természetbarátként családjával minden évben elment a Zengőre a bánáti bazsarózsa virágzásának idején, ezért a díjátadás is ehhez az időponthoz igazodik. A várban megtartott ünnepséget követően a résztvevők a Zengőre mentek, hogy a bánáti bazsarózsák társaságában emlékezzenek a díj névadójára és köszöntsék a 2016. évi díjazottat, Tóth Péter Lóránt (Kunszentmiklós) tanárt, versvándort.
Tóth Péter Lóránt (az oklevél tanúsága szerint) a következő miatt érdemelte ki a Jó Ember Díjat: a kunszentmiklósi tanár, drámapedagógus, versvándor a Kárpát-medencében élőkhöz viszi el a költészet szeretetét: rendhagyó órákat tartva a kárpátaljai, felvidéki, erdélyi, vajdasági gyerekeknek, és önálló esteket adva a felnőtteknek. Továbbá adományok gyűjtésével segíti a nehéz sorsú gyermekeket.